Kittenberger Kálmán: „AZ ÁLLATKERT NAGY- ÉS KISMACSKAFÉLÉI”

„Állatkertünk látogatói előtt a nagymacskafélék a legismertebbek és – bátran mondhatjuk – a
legnépszerűbbek közé tartoznak. Az oroszlánt, a tigrist, a nagymacskák két legnagyobbját
mindenki ismeri. Ezért ennek a kettőnek ismertetésével kezdjük el a nagymacskák rövid
leírását. Minden olyan vadállatnak, melynek valamiképpen is ellensége az emberi kultúra, az
elterjedési köre egyre jobban szűkül. Így az oroszlánnak is. Európából úgyszólván a
történelmi idők kezdetén veszett ki és az ázsiai előfordulása is már csak a kelet-indiai
Gudzserat tartomány Gir vadonságára szorítkozik, noha valamikor indiai előfordulása
általános volt. Egyesek véleménye szerint az erősebb tigris szorította ki őket Gir vadonság
védett területére. Arábiából, Mezopotámiából és Perzsiából valószínűleg már végleg
kiveszett” – így kezdődik a Kittenberger Kálmán által írt kis kötet előszava. Aki többet
szeretne megtudni belőle, módja van rá ebből a Művelt Nép Könyvkiadó által 1954-ben
megjelentetett, tűzött kötésű, 15 oldalas, fekete-fehér fotókkal illusztrált kiadványból, melyet
világhírű Afrika-vadászunk, zoológus kutatónk, klasszikus vadászírónk írt – mellette pedig
annak a szerző által papírra vetett eredeti, 16 oldalas kéziratából, mely mint ilyen, ma már
ereklyeszámba megy a magyar vadászok körében. A kézirat Kittenberger Kálmán
hagyatékából, örököseitől lett megvásárolva, a könyvvel együtt sokáig a keszthelyi Vadászati
Múzeumban volt kiállítva.

Kikiáltási ára: 1 000 000 HUF

kézirat

Olvasson tovább!